Oldalak

2010. október 20., szerda

7 havi baj

Boni hétfőn betüzelt. Az első tüzelés óta pontosan 7 hónap, 2 nap telt el. Úgyhogy most is egy kellemes 3 hét elé állunk :)
Valószínűleg a tüzelés miatt, amiért nyalja magát elkezdett menni a hasa, meg lehet valamit fel is nyalt az utcáról, de már sokkal jobban van. Hétfőn kicsit le volt törve :S De már van kedve, étvágya meg alap, hogy van. Most 2-3 szem tápot kap, és főleg rizst. Arra a sárgaport (bélflórás vagy milyen), meg délután bolust is kapott.
Tegnap is voltunk Briginél. Hamarabb tudtunk menni, hál'istennek. Volt láb mellett követés, nagyon jól szuperált :) Majd elengedtük a hosszú pórázra. Édes volt nagyon: mondtam neki, hogy mehetsz, futás!, erre elfutott 5 métert, egyre lassabban ment, majd hátra nézett. Mikor ránéztünk csóválta a farkát, megdicsértük, majd megint elküldtem. Ugyanezt eljátszotta :) Utána azért szaladgált. Belevágtunk az igazi tréningbe. Nagyon bejött ebzetnek a dummy. Így, dobtunk egyet, majd hátraarc, pár méter láb mellett, majd megfordulunk, leültetem, póráz le, Ő továbbra is ül, majd elé teszem a kezem és elküldöm a dummyért. Nagyon ügyes volt :) Boni, mikor el van engedve szaladgál, lehet, hogy "messzebbre" is elmegy (kb 20 méter), de sípolok és egyből jön. Mikor először vittük ki mezőre, volt tőlünk vagy 100 méterre. 1-2x hátrafordult, megnézett minket, aztán ment tovább. Most meg, minek menjen el olyan messzire?! Mikor ott egyedül lenne, és valljuk be: itt a közelünkben mi nincs, ami ott van?! Semmi :) És már én sem görcsölök. Nyugodtan sétálok, tudom, hogy vissza fog jönni. Nem izgulok minden másodpercben azon, hogy vajon jönni fog? Most látom utoljára? Eszemben sincs ilyenekre gondolni.
Ma délután találkoztunk egy 5 hónapos beagle kislánnyal, Tappanccsal. Nagyon édes volt. Szép kis hangja van, nem mondom :D Legalább Bonedli is kifáradt kicsit. Este ketten mentünk és sokáig láb mellett, néhány forgással, kiskörökkel, tempóváltásokkal, de leginkább egyenletes tempóban haladtunk. Azért ügyes volt, mint mindig :)

Kívánjátok, hogy minél hamarabb gyógyuljon meg :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése