Oldalak

2010. október 11., hétfő

Happy End

3 után egy picivel hazaértem, levittem Bonit sétálni. Mikor már hazafelé jöttünk odajött hozzánk egy fiú, labikeverék. Jót játszottak Bonedlivel, majd szétnéztem, de sehol nem volt a gazdája. Nem nagyon tudtuk magunkról lerázni. Mikor egy kismopsz jött, s ahoz szaladt a labi, akkor gyorsan mnegpróbáltunk lelécelni. Hát nem sikerült. Jött velünk :S Aztána forgalmas úttesthez értünk, és ott nem akartam átmenni, mert tudtam, hogy majd velünk a kutya, és nehogy baja legyen. Akkor láttam meg, hogy a nyakörvén van egy kapszula. Na, Bonit kikötöttem egy fához, a kutyával pedig ismerkedni kezdtem. Szerencsémre, mikor kedvesen, gügyögve hívtam jött is :) Nagyon örült :) Aztán leültettem (lenyomtam a seggét), és nagy nehezen lecsavartam a kapszula tetejét. Kivettem a kis cetlit, amin csak egy telefonszám volt, még a nevét se tudtam meg. Nem baj, inkább a telefonszámot tudjam. Hát hivogattam a gazdit, de semmi nem történt. Egyszer felvették, de csak zümmögött a telefonom, pedig biztosan felvették. Akkor érkezett meg egy kutyás ismerősünk. Ő is segített, hívta a gazdit, de neki se válaszoltak. Persze, pont akkor merült le a telefonom. Ezután, Bonit az ismerősünk, én pedig a labit a nyakörvénél fogva gyorsan átvittem az úton. Felszaladtam Bonival a házunkba, őt "levetkőztettem", aputól elkértem a telefonját, és már szaladtam is le egy pórázzal a kezemben. Pórázra fogtuk a "Nagyfiút" (végig így hívtam :D), az ismerősünk felszaladt a saját kutyájáért, Mollyért, majd újból telefonálgattunk. És felvették! Egy nő szólt bele. Elmondta ki vagyok, miért hívom, milyen a kutya, ez a szám volt a kapszulájában... a nő nagyon megörült, azt mondta, hogy 5 perc múlva találkozunk is egy megbeszélt helyszínen. Az 5-ből 20 perc lett, de semmi gáz, végül megérkezett. Kiderült, hogy Nagyfiút is Boninak hívják. Olyan fura. Nekem az inkább lánynév, na mindegy is. Szóval meg lett a gazdija. És én nagyon boldog voltam. Egy álmom vált valóra. Elég hülyén hangzik, de igaz. Hogy egyszer majd találok egy kóbor/elveszett/megszökött/kitudjamilyen kutyát és megkeresem, majd meg is találom a gazdáját, és azok nagyon boldogok lesznek együtt. És most sikerült :)
Szóval, mint a címből is láthattjátok, happy enddel végződött.

Boni jól van, ma felbontottunk egy Real Nature konzit, bárány-kacsás...nyamnyamnyammmm :):)

BoniAdri

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése