Oldalak

2010. október 30., szombat

Kirándulás Svédországba :)

Délután pontban 2-kor indultunk el Bonival egy nagyobb sétára. Kittihez mentünk át, tőle Rákospatakig szoktunk menni, ahol játszunk egy picit. Most nem. Illetve, elmentünk a Rákospatakig csak amellett még egy jódarabig sétálgattunk...egyenesen az IKEA-ig. Tudom, ez így nem mond túl sokat nektek, de nagy nehezen kiszámoltam, hogy kb mennyit mehettünk és 6-6,5 km jött ki :) Ja, nem. Bocsesz. Rájöttem, hogy vissza is jöttünk. Szóval, röpke 12 km-t sétáltunk :O :) Ezt 4 óra alatt :O Kicsit sok idő. no problem. Mire Kittiékhez elmentem, nagyon bemelegedtem, otthagytam a kabátom, természetesen egész úton fagyoskodtam (gratulálok Adri!). A Rákos-patak partján mentünk nagyon sokat, ahol jópárszor elnézegettük a kacsákat, az utunk felénél leültünk egy padra, magunk közé vettük Bonit, aki hál'istennek egy picit melegített :) Édes volt nagyon; ugye köztünk felüdt, az egyik mancsa rajtam, a másik Kitti lábán volt *.* Odafelé volt egy nagy placc a patak mentén ahol 1-2 kutyás volt. Volt 1 sárga labi kislány is. Szóltak neki, én meg kérdeztem, hogy hogy is hívják? Ismerősen csengett a neve.
- Lotti.
-Menhelyről van? - egyből kapcsoltam :D
- Igen.
- A Retriever Rescue-ból?
- Igen.

Hihetetlen, hogy idekerült a kis Lotti, akit képek alapján nagyon megszerettem :) És nagyon édes... jajj, drága Lotti :)
Na, visszafelé ezen a placcon Bonira eléggé nyomult egy bobtail (addig is 1-2 kutyának bejött).
- Kan? - kérdezem.
- Igen.
- Oké, a kutyám tüzel. - felelem.
- Akkor nem kéne kihozni.
- Sétáltatni csak kell.
- Lehet, de ne olyan helyre, ahol kan kutyák vannak.

ILYEN NINCS! Azt sem tudtam hova megyünk, és eddig érdekes módon mindegyik gazdi megfogta a kutyáját, nem motyogott, normális volt. Na de ez a néni... ez halál komoly? Adjon már egy térképet, ahol rajta van, hogy hol van kan kutya! Arra akkor nem sétálok... pff. Na jó. Szóval, én akkor mondtam, hogy akkor viszlát, hátat fordítottam, és elindultunk. A kutyája meg jött utánunk. A néni meg hivogatta a kutyát, de az ugye nem akart visszamenni. Én meg erre ugye azt nem mondhatom, hogy ne engedje el a kutyát, ha nem jön vissza... na okéé...

Szóval szuper jót sétáltunk. Annyira jó volt. Kitti, megismételjük :) Csináltunk kacsa-figyelős képet, de telóval... segáz, majd felteszem, de nem most :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése