Oldalak

2010. október 12., kedd

It was a great day ;)

Azt hiszem, most értelmesebb lett a cím, mint múltkor. Remélem értitek :D

Délután aludtunk együtt egy picit. Egy ideig mellettem feküdt, majd lement az ágyról, és úgy telepedett mellém. Imádok mellette aludni, érezni az illatát, a közelségét :)

4 után valamivel elmentünk Dunakeszire egy Horze (tiszta nyomi, hogy z-vel írják :S :D) nevezetű lovas üzletházba. Ott vettem egy 8,5 méteres futószárat. Ezután bepattantam a kocsiba, és már indultunk is ki a mezőre. Brigi hozta Chanel nevű kutyáját, és Helga volt velünk Frankie vizslájával. Mikor elindultunk, még a hosszabbítható póráz volt rajta, a pisi-kaki ügyek miatt. Mikor ezeket elintézte, rákerült a retriever is. Egyből igazodott láb mellé, nem szaglászott, ha mégis akkor rászóltam és vége is volt. A fordulatok, a tempóváltások is szuperül mentek. Az ültetés is okés volt. Örültem neki :) Majd rákerült a futószár, elküldtem szaladgálni, nem kellett neki sokat könyörögni. Az volt a terv, hogy Brigi szól, hogy sípoljak,a kkor a hosszú, majd a behívó. Ez így is volt. Ám, amikor nem figyelt fel a hosszúra, akkor Brigi rántott a futón. Ezt 2-3x eljátszotta és utána egyből repült hozzám :) Volt, hogy elszaladtam, közben hívtam és jött. Volt, hogy messzebb volt, szaglászott, hosszú, figyel, behívó, és jött :) Úgy tud ilyenkor repülni... Frankie és Chanel pár jelölést kapott. Boni elég izgatott volt, ment is volna, nagyon figyelte...Briginek is felcsillant a szeme :D Dobott Bonedlinek 1 dummyt, ment érte (kirontott), felvette (el nem tudom mondani milyen bénán :D), és hozta *-* Nem adta oda, csak elém kiköpte, de odahozta! Meg kell zabálni ^^ Aztán mentünk tovább, megint volt 2-2 jelölés a "nagyoknak", majd jöttünk mi. Eldobta Brigi Bonihoz képest elég messzire, Ő kirontott, felvette (egész szépen), hozta. Nagyon nagy dögönyözést kapott, még ha ki is köpte. Eleinte tetszett neki, majd húzódott el a dicsérettől, s egyben tőlem is. Gondoltam, jól van, hát ha nem, hát nem. De nem elrohant, nem ám. Felvette a dummyt, amit elém köpött és a kezembe nyújtotta!!!!! *-* El nem tudom mondani, micsoda büszkeség és öröm árasztott el. Ez vagy azt jelentette, hogy mág játszani akart, ami nagyon jó dolog, vagy azt, hogy kedveskedni akart nekem, örömet szerezni, ez még jobb dolog ;)
Brigi megtiltotta, hogy rátegyem a futószárat egy sétánk alkalmával is, meg nehogy kísértésbe essek. Megígértem neki, hogy nélküle, meg a tanácsai nélkül 1000%, hogy nem csinálnék ilyesmit.
Nagyon boldogan zártuk ezt a napot. Hazafelé Boni, mikor elcsúszik a plédje a kocsiban, bemászik az ölembe. Most, teljesen, pontosan illeszkedett az üléshez, de Ő odakuporgott hozzám.

I love her so much <3
too much.......... :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése