Na, végre! Elvittük lánykámat úszni Hajógyárira. Apu vitt minket, anyu most nem jött, és egy másik kocsival jött a nővérem és a barátja (Niki és Dávid). Nem votl annyi kutyás eleinte, több piknikező, grillező barátok, családok voltak. Nem vittük le a dummy-t. Felkészülünk 3 teniszlabdával, és egy nagy narancssárgával. Azokat dobáltuk a kislánynak. Volt ott egy vizsla lány, Klári, egy beagle, Brigi meg 2 labrador, 1-2 kistestű kutya, meg messzebb 1 golden és 1 dobermann. Brigi, a beagle mindig Boni labdáit lopkodta. Volt egy rózsaszín-kék tappancsos szivacs laszti. Persze, hogy Boninak az kellett. Hiába dobtunk be neki labdát, elúszott érte, hozta, de mikor meglátta, hogy a vízben van a rózsaszín, otthagyta a sajátját, vagy azzal a szájában úszott a rózsaszínért. Kis Dinka! Szerencsére, visszatudtuk adni a jogos tulajdonosának. Ja, később jött egy boxer, aki még tuti nagyon fiatal volt, mert megadta magát mindenkinek, mikor "lerohamozták". Boni meg ugye szereti a fiatalabb állatkákat, és futott is vele 1-2 kört. Mikor kimentem, hogy botot keressek, és azt is dobáljak neki, kijött a vízből és jött utánam :) Sokat úszott, élvezte nagyon! És én is ezt élvezem a legjobban - mikor Ő boldog.
Visszafelé én sétáltam csak vele egyedül, hogy egy kicsit száradjon. A fűben mentünk nem a sáros úton. Így elhaladtunk a suli részén. Miylen jó volt újra átmenni rajta. Szép emlékek fűznek a helyhez. Mikor Boni életében először istenigazából kirohangálta magát, mikor a behívás volt a feladat és Ő az első pillanattól kezdve vágtázott felém! És az öröm, mikor rám talált a fa mögött. Persze volt 1-2 kellemetlen élményem is miatta, de ezeket felülmúlja azok az örömteli élmények. Szóval ezen az óriási, szép helyen mentünk keresztül. Annyira bennem volt a vágy, hogy elengedjem és bóklásszon, meg futkosson egyet. De egyedül nem mertem. Meg éppen elég sokszor volt, hogy onnan rohant a vízhez. Nem kellett volna az. Aztán A Fánál, ahová mindig lepakoltunk, megfordult a fejemben, hogy most már tényleg elengedem. Nem volt olyan messze a kocsi - kb 50 méter. Aput gyorsan felhívtam, mondtam neki, hogy szálljon ki a kocsiból és hívja az ebet, mert el fogom engedni. Amíg én telefonáltam, már Bonit elengedtem, de magam mellé ültettem és nem hagytam, hogy elinduljon. Majd "mehetsz", kézjel, és VÁGTA!!! Én is vele futottam, nehogy véletlenül irányt váltson és a Duny felé menjen. De nem. Ment apuhoz, és mikor apu már a kocsihoz ment, Ő ment vele, majd meglátott, hozzám is jött, és együtt mentünk az autóhoz. Édes, hogy így követ :-) Ebből érzem a legjobban, hogy mennyire kötődik hozzám, hozzánk. Mi már összetartozunk. Mikor hozzánk került, már akkor is tudtuk, hogy ő lesz a családunk egy tagja. Így lett. De most érzem igazán, hogy így van. Egyek vagyunk. We are one <3
Nem jön össze ez a fénykép dolog :) Lemerült az elem a gépben...mondhatom, igazán boldog voltam... Mindegy is. Hál'istennek Dávid tudott pár képet csinálni a telójával. Majd megkapom azokat is valamikor, és egyből fel fogom tenni.
Délután Boni talált egy zoknit a földön. Soha nem kapott be semmit a földről, ami nem az övé, mint például egy papucs. És most felvette a zoknit. Azt csócsálta. Hagytam egy kicsit, hogy lefényképezzem (telefonnal), meg beállítottam azzal :) De még milyen hatásos volt!!! Nagyon szépen állt :-) Majd el is vettem tőle. Azért ne szokjon hozzá.
Ja, most vettem észre, hogy Balatonon tudtam csinálni a kertben 1-2 képet. Nem a legjobbak, de képek :):)
Brighton-ból, Angliából hoztam neki a labdát :)
Zoknival
Borjúúúúú
Remélem, hamarosan tudok "igazi" képeket is feltenni, de szerintem már ezzel is szinesedett a blog.
Mindenkinek nagy puszi!!!
